Csupa Csoda Ház

Óvoda

Rólunk

Óvodánkban jelentős figyelmet fordítunk egyéni szinten a szocializációs beilleszkedésre és a mentális egészségre, hogy biztonságban érezzék magukat a gyerekek és jó hangulatban teljenek a hétköznapok kis létszámú csoportjainkban (14-18 fő).

Továbbá kiemelkedően fontosnak tartjuk a megfelelő életmód kialakítása érdekében a sportági kultúrák megismertetését, az egészséges táplálkozásra szoktatást, valamint a környezettudatosságra nevelést.

Differenciált készségfejlesztés

Az óvodásoknak játékos gyakorlatokkal fejlődik finommotorikájuk, figyelmük, kitartásuk, koncentrációjuk, memóriájuk, valamint téri tájékozódási képességük.

Továbbá felkészülten léphetnek tovább az iskolás korba, hiszen a matematikai előkészítés, az íráselőkészítés és a betűtanulás is része az edukációnak.

Alapozó terápiánk során pedig olyan komplex mozgásfejlesztésen alapuló idegrendszeri fejlesztésben részesülnek az óvodások, amely a kicsik elmaradásának femérését célozza, valamint annak hatékony javítását.

Sportóvoda

A Nagy Sportágválasztóval együttműködve egész éves program keretein belül biztosítjuk az ovisoknak a korukhoz illő mozgásformák elsajátítását, fejlesztését.

Folyamatosan, heti ötszöri játékos sportfoglalkozások keretein belül fognak megismerkedni a óvodások a tornával, az úszással, a küzdősportokkal, az atlétikával, illetve a labdás sportokkal.

A sportóvoda célja minden gyermek ügyességének és állóképességének fejlesztése egyéni szinten, szakképzett edzők segítségével, valamint a rendszeres testmozgás megszerettetése.

Angol nyelvtanulás

Az óvodában minden délelőtt egy angol nyelvre specializálódott, szakképzett óvodapedagógus segítségével zajlik az angol nyelvtanulás, mellyel célunk, hogy már egészen kisgyermekkortól ismerjék, tanulják és szokják az angol nyelvet óvodásaink, valamint nem utolsó sorban meg is kedveljék azt.

Az angol oktatás során fontosnak tartjuk, hogy az angol nyelvre szakosodott pedagógusunk folyamatosan angolul kommunikáljon az ovisokkal, és különböző angol nyelvű feladatok, játékok, mondókák megismerésén keresztül sajátítsák el a nyelv alapjait a gyerekek.

Egészséges táplálkozás

Az egészségtudatosságra nevelést kifejezetten fontosnak tartjuk és nagy hangsúlyt fektetünk a gyermekek egészséges étkeztetésére.

Napi 4 étkezést biztosítunk az óvodásoknak, illetve olyan változatos étrendet, ami a fejlődő szervezet számára kedvező. Egészséges, vitaminban dús ételeket kínálunk, melyek friss alapanyagból készülnek és erősítik a gyerekek immunrendszerét. A sajátos táplálkozási igényű ovisok számára is biztosítjuk a megfelelő étkezést.

Napi rutin az óvodában

Vidám, tevékeny napjaink az alábbiak szerint alakulnak:

Élet az óvodában

Készen áll a Csodára?

Jelentkezzen előzetes konzultációra és
felvesszük Önnel a kapcsolatot telefonon!
Jelentkezzen előzetes konzultációra és felvesszük Önnel a kapcsolatot telefonon!